A ma reggel 7 órakor startoló lensahni Tripla Ultratriatlon Világbajnokságon az 50 indulóból 48-an teljesítették sikeresen a 11.4 km úszást.
Július 30-án, pénteken reggel 7 órakor rajtol a Tripla Ultratriatlon Világbajnokság Lensahnban. Három magyar sportoló is részt vesz a versenyen: Tamás Zsolt, Vőneki Antal, és Gerhát János. A rajtlistán több olyan sportoló neve is szerepel, akiket a bonyhádi világversenyeken már megismert a közönség.
A bonyhádi VB-n a triatlon sportág népszerűsítése érdekében egy VIP váltó is rajthoz állt, és az öt vállalkozó kedvű közéleti személyiség együttesen teljesítette az olimpiai távot. A váltó tagjait is arra kértük, írjanak bonyhádi versenyélményükről.
A bonyhádi világbajnokság szervezőit kötelezte a Nemzetközi Ultratriatlon Szövetség (IUTA), hogy az arany- és ezüstérmes célbaérkezőket vessék alá a szigorú WADA doppingtesztnek.
A bonyhádi Tamás Zsolt nevét akkor ismerte meg a világ, amikor 2007-ben összetett világkupa győzelmet szerzett az ultratriatlon sportágban. Azóta három évben szervezett világversenyt Bonyhádon, 15 ország 66 Vasemberével ismertetve meg szűkebb hazáját. A versenyszervezés miatt azonban kevesebb ideje jutott a felkészülésre, ultratriatlon versenyen 2008-ban állt utoljára rajthoz, a németországi Lensahnban. Visszatérését is oda tervezi, és július 30-án rajthoz áll a tripla ultratriatlon világbajnokságon.
Sziasztok! Luca vagyok, a világbajnokság egyik legfiatalabb (24éves) versenyzője. Az ösztönzést Paolo Della Patronától kaptam, hogy nevezzek a versenyre. Ő részt vett a tavalyi nizzai ironman-en, amit figyelemmel követtem, és mágnesként vonzott magához ez a fajta sport. Szeptemberben elkezdtem úszni és kerékpározni, télen a futás és az úszás jött. És a következménye az lett, hogy egy őrült pillanatban beneveztem a bonyhádi versenyre, igaz hogy kevés edzéssel, de annál több akarattal.
Felkerültek honlapunk Képgalériák menüpontjába a világbajnokság hetén készült fotók.
Július 31-én és augusztus 1-jén rendezik meg a Komáromi futóhétvégét, ahol félmarathon, marathon, 12 és 24 órás futás közül lehet választani, egyéniben illetve váltóban teljesítve.
Völgységi járás - avagy a Völgységben jártam. „Az újratelepülő Tolna megyében kezdetben két járás volt, a simontornyai és a dunaföldvári. Ebből a két, észak-déli irányba hosszan elnyúló járásból választották le 1725-ben a megye déli részén a völgységi járást, ami a táj festői szépségével is kitűnik. A völgységi járás székhelye Bonyhád lett, ami ekkor még nem számított jelentős településnek.” Ma már annál inkább :-)
Március elején 3 álmatlan éjszaka alatt eldöntöttem: indulok Bonyhádon. Triatlont még csak a tv-ben láttam. Nem baj, elkezdem...
Sok szeretettel köszöntöm a versenyzőket, a szponzorokat és a nézőket a 2010. évi Dupla Ironman Világbajnokság bonyhádi helyszínein!
Mi bonyhádiak mindannyian nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy egy ilyen neves verseny kerül megrendezésre városunkban. Nagyon büszkék vagyunk Tamás Zsoltra, a sportág 2007. évi világbajnokára.
A sportolás a fizikai teljesítmény mellett nagy szellemi erőfeszítést is igényel. A sport mindenre megtanít: megtanít arra, hogy becsületesen győzzünk, vagy emelt fővel veszítsünk, megtanít küzdeni és kitartásra nevel. Ezeket az erényeket kamatoztathatjuk a mindennapi életünkben is. Fontos, hogy szellemünk nemesítése mellett, testünk acélosítására is nagy gondot fordítsunk egészségünk megőrzése érdekében.
Kívánok Önöknek sok sikert, örömteli pillanatokat és jó versenyt!
Potápi Árpád János
országgyűlési képviselő
Bonyhád Város Polgármestere